(A) Szükség törvényt bont. #


Gyakorlatok#

Ehhez a közmondáshoz sajnos nincsenek gyakorlatok.

Ekvivalensek más nyelvekben #

Komponensek #

Jelentés(ek) #

Annak kifejezésére mondják, hogy kényszerhelyzetben olyasmit is meg kell tennünk, amit egyébként nem tennénk. [Példa 1] [Példa 2] [Példa 3] [Példa 4]

Sajátos használat #

A közmondás sajátos használata.

Variánsok #

Alakváltozatok #

Komponensek cseréje#

Tipikus használat a szövegben#



Themenbereiche (GER)

Példák #

[Példa 1] (Szakasz Közmondás):
Ez a fajta önállósodás modernizációellenes, mert a termőföld felaprózását szentesíti, és meghaladott technikával jár. Nem tekinthető korszerűnek az a javaslat sem, hogy az állást vesztettek személyi szolgáltatással próbálkozzanak. Ha ezt vállalati szinten teszik, modern gépekkel felszerelve, beilleszthetők a fejlődő gazdaságba, ám a takarítás, főzés a háztartásokban, amit nemzetközi szervezetek felkarolnak, már semmi esetre sem a jövőbe mutató munkaviszony. Kivált, ha feketén valósul meg. De a szükség törvényt bont. Az átképző tanfolyamok célja, hogy az elhelyezkedni akaró kapósabb legyen. Egy ilyen tanfolyammal azonban csak a képzettebb, fogékonyabb ember tud megbirkózni. Nem a volt segédmunkás, hanem a frissen érettségizett vagy az, aki már valamilyen - bár nem keresett - szakmát elsajátított. A tanfolyam alkalmazást sem biztosít, annyi haszna azonban van, hogy a résztvevők anyagi támogatásban részesülhetnek, és amíg a tanfolyam tart, a lelket is tartják bennük. Magyar Hírlap; Cím: Kapun belül és kívül; Szerző: Kovács Judit; Dátum: 2000/07/31

[Példa 2] (Szakasz Jelentés(ek)):

Annak ellenére, hogy a május eleji kezdés óta több meglepetés érte a munkásokat, tegnap - az eredeti ütemezés előtt hat nappal - az útépítők átvehették a páratlan oldal szélső sávját. A felújítás csúcsidőszaka jövő héten kezdődik: tizenöt cég több mint 150 szakembere dolgozik a főváros legforgalmasabb sugárútján. A Keleti pályaudvar felől érkező autósok besorolnak a körút felé futó buszsávba. A máskor védett útszakaszon most nem büntetnek a rendőrök. A szükség törvényt bont. Az első három nap torlódásai lényegesen enyhültek. A kezdeti negyvenperces késedelmet mára sikerült eltüntetni - halljuk a buszvezetőktől. - Ezzel együtt, aki teheti, elkerüli az építkezés útvonalát - mondja Tárczy László, a Reformút Kft. vezetője, az építés-ellenőrzés mérnöke, akivel lépésről lépésre járjuk végig a 800 méter hosszú, árkokkal, gödrökkel szabdalt páratlan oldalt. Legutóbb 27 éve újították föl a Rákóczi utat. Népszabadság; Cím: Rákóczi úti csövek száz évre; Szerző: Szendrei Lőrinc; Dátum: 2001/06/8

[Példa 3] (Szakasz Jelentés(ek)):

Vagy Zelma alattomban átharapja Dalma ütőerét. A borotvaéles fogaival. Vagy éppen most kap el a dolog... Csodálom, hogy egyedül mernek hagyni velük. Márk szerint ez is terápia, Olimpia vállat von, " szükség törvényt bont! " De én már akkor is félek, amikor éppen nem félek... attól félek, hogy hamarosan félni fogok... Nem válik be az aktivitás, ha az pusztán pótcselekvés. Mondhat Kaczúr Lázár, amit akar... A kirakatoktól hányingert kapok, s bármerre keresgélek, mindig csak azt mondja egy monoton hang: " jeges, jeges, hideg-hideg, víz-víz... " Digitális Irodalmi Akadémia; Cím: Ne féljetek; Szerző: Jókai Anna; Dátum: 2001

[Példa 4] (Szakasz Jelentés(ek)):

A pártvezetés határozott célja, hogy a mostani névvel új képviselőcsoportot hoz létre, amelyben a párttagokon kívül esetleg független képviselők is helyet kaphatnak. Ebben az esetben Schamschula György belépése szinte biztosra vehető - vélte Füzessy Tibor. Ha a keddi ülésen Giczy György javaslatát nem szavazza meg a frakció - ehhez a tagok felének igen szavazata kell -, akkor a pártelnök szeptemberben önszántából távozik, s várhatóan többen is elhagyják majd a képviselőcsoportot. A párt alapszabálya azonban úgy rendelkezik: ki kell zárni a pártból azt a tagot, aki a frakciót önként elhagyja. Kérdésünkre Füzessy Tibor kijelentette: ebben az esetben " a szükség törvényt bont " elve érvényesül, hiszen amennyiben a névhasználat kérdése lezárul, már nem a kereszténydemokrata frakciót hagyja el a pártelnök és két társa. Csépe Béla frakcióvezető-helyettes szerint a nyári szabadságolások miatt a frakció rendkívüli ülésére legkorábban szeptemberben nyílik lehetőség. Magyar Nemzet; Cím: Kizárások , fegyelmik , további viták; Szerző: ( w. b. ); Dátum: 1997/07/19

[Példa 5] (Szakasz Sajátos használat):

Vérbeli vámpír: kerüli a fényt, de már-már szinte mániákusan. Ha bebújt egy résbe, nem elégszik meg azzal, hogy sötétbe került, annyira mélyen bebújik, hogy szinte már be is szorul. Ha egyszer teleszívta magát, két napig elő sem jön, de hidegebb időben, fűtetlen lakásban lelassul az anyagcseréje, olyankor egy szívással egy egész hétig elvan. Előfordulhat persze, hogy eltaktikázza magát, és hétfőn szív, de a rákövetkező vasárnap, pont, mikor már tartalékai vége felé jár, a család nyaralni megy. Ha végül nagy nehezen hazatértek, a szükség törvényt bont, és megeshet, hogy a poloska napvilágnál is csípni megy. Szereti a magasabb helyeket, így szívesen veszi be magát egy ódon képkeret hátulján nyíló repedésbe, vagy a kilazult villanykapcsolók és konnektorok melletti résekbe, a leválni kezdő tapéta mögé vagy a szőnyeg és padlószőnyeg alá. Magyar Narancs; Cím: Nagyvárosi természetbúvár - Vérszívó - poloska; Szerző: Winkler Róbert; Dátum: 2001/03/05

[Példa 6] (Szakasz Sajátos használat):

- Nem éppen így írtam, de lényegében ezt mondtam és - nota bene - színdarabról szólva, amely ugyebár a színész nyelvén, hangján szó szerint is megszólal, aztán röpke három óra alatt vagy felszáll, vagy elhasal, s úgy marad elnyúlva a világot jelentő deszkákon. Tudom persze: magyarázat ehhez nem szükséges, mégis elmondok valamit. Az a meggyőződésem, hogy ha egyszer elkészült: a színdarabnak a saját lábán kell megállnia, miként a novella, regény is önmagáért beszél, ajánlás, protekció nem segíthet rajta. Ez különben nem is meggyőződés dolga, hanem törvény. Kivéve a meg nem értett remekműveket ugyebár, mikor a szükség törvényt bont. Megvallom, saját követelményemet, hogy szerző, ha lehet, fogja be a száját: némelykor megszegtem. Digitális Irodalmi Akadémia; Cím: Erdélyi változatlanságok; Szerző: Sütő András; Dátum: 2001

[Példa 7] (Szakasz Sajátos használat):

S bár Horn úr a „feketegazdaság” elleni harc megindításakor kijelentette, hogy ő nem a KGST-piacokra gondolt, szükség törvényt bont: csak nem fogjuk a saját zsiványainkat közprédává tenni? Magyar Hírlap 1997/04/29., 7


További példák keresése a korpuszban #

A Magyar Nemzeti Szövegtárban http://corpus.nytud.hu/mnsz további szövegpéldákat kereshet.


Az összes közmondás listája

Add new attachment

Only authorized users are allowed to upload new attachments.
«