Ahány ház, annyi szokás. #


Gyakorlatok#

Ehhez a közmondáshoz sajnos nincsenek gyakorlatok.

Ekvivalensek más nyelvekben#

Komponensek#

Jelentés(ek)#

Annak kifejezésére mondják, hogy a szokások, normák értékek országonként vagy közösségenként változhatnak <gyakran fordul elő elferdített formában is>. [Példa 1] [Példa 2] [Példa 3] [Példa 4]

Sajátos használat#

A közmondás sajátos használata.

Variánsok#

Alakváltozatok#

Komponensek cseréje#

Tipikus használat a szövegben#


Themenbereiche (GER)

Példák #

[Példa 1] (Szakasz Közmondás):
Ahány ház, annyi szokás. Mindenki másképpen védekezik a hőség ellen. Egyesek szerint az összes ablak lehúzása, az erőteljes kereszthuzat az üdvözítő megoldás. Mások vitatják ezt, rámutatva, hogy az érzékenyebbek szeme, füle begyulladhat. MH 1996/08/15

[Példa 2] (Szakasz Jelentés(ek)):
A mostanában állami vagyonkezelésnek nevezett " megoldás " voltaképpen nem más, mint a tulajdonosi jogok gyakorlásának kérdése. A tervgazdálkodás időszaka meggyőzően mutatta, hogy igazán " jó " megoldás nem létezik. Lehet persze azt mondani, hogy a feltételek megváltoztak: ma már az állami cégeknek is piacgazdasági feltételek között kell működniük. Csakhogy más, fejlettebb országok sem találtak minden szempontot kielégítő megoldást. A nemzetközi gyakorlatot áttekintve ezen a területen is azt látjuk, hogy ahány ház, annyi szokás: az állami tulajdonosok között találunk központi és regionális szervezeteket, ágazati és tulajdonosi minisztériumokat, óriásholdingokat és speciális alapokat is. Nincs tehát általános, biztosan jó hatásfokkal alkalmazható, egyszerűen lemásolható modell. Az első kiindulópont az, hogy abszolút jó megoldás helyett csak a legkevésbé rossz megoldást érdemes keresni - és ez sem könnyű. Népszava; Cím: Egy privatizációs regény vége ?; Dátum: 1997/06/21

[Példa 3] (Szakasz Jelentés(ek)):
A klub legfontosabb szabályai közé tartozott a pénz használatának tilalma. Minden klubtagnak méregzöld szattyánbőrbe kötött számlakönyve volt, ahová bevezettek minden tételt, a fogyasztást, a szolgáltatásokat csakúgy, mint a játékteremben keletkezett veszteségeket és nyereségeket. A klubtagok akkor egyenlítették ki a számlájukat, amikor jónak látták, személyesen a klub főpénztárosának a kezébe. A számlakönyveket is ő őrizte, egy hatalmas, ugyancsak méregzöld wertheimkasszában, melyet Salvatore Dali mester pingált tarkára; azokba rajta kívül csak a klub elnöke, az ügyvezető és a főkönyvelő tekinthetett be, még az igazgatótanács tagjai sem. A páncélszekrény robbanószerkezettel volt ellátva, melynek segítségével távirányítással a levegőbe lehetett repíteni. Ahány ház, annyi szokás.Digitális Irodalmi Akadémia; Cím: Pracli Joe az óriástörpék országában; Szerző: Gyurkó László; Dátum: 1997

[Példa 4] (Szakasz Jelentés(ek)):
- Nem is hinnéd, hogy a köszönés milyen réges-régi szokás! Úgy is mondhatnám, hogy a legelső illemszabály! És mennyi-mennyi változata volt, és van! " Ahány ház, annyi szokás! " - tartja a közmondás. Digitális Irodalmi Akadémia; Cím: Csukás István Nagy meséskönyve; Szerző: Csukás István; Dátum: 2001

[Példa 5] (Szakasz Sajátos használat):
A hazai adórendszer évek óta az állandó kísérletezés stádiumában van. Ahány év, annyi szokás. A modellezés szenvedélye minden évben elkapja a pénzügyi kori-feusokat s a játszmákhoz nem csökkenő lendülettel asszisztáló honatyákat.Magyar Hírlap 1996/11/11

[Példa 6] (Szakasz Sajátos használat):
Szakemberek egy csoportja a címkés megoldás mellett tette le a voksát, igen ám, de hova érvényes a címke, ha ahány autópálya, annyi szokás? Magyar Hírlap 1998/11/5

[Példa 7] (Szakasz Sajátos használat):
A korszerű színész ma - bár ragaszkodik ahhoz, hogy társulathoz tartozhasson, hisz ez létbizonyosságot jelent számára - vállalkozó is. E minőségében szerződik a színházzal évadra vagy produkcióra. Ez a forma teszi lehetővé, hogy némileg magasabb bérhez jusson, ugyanakkor viseli az ezzel járó minden többletmunkát is. Közalkalmazotti viszonyban elsősorban azok vannak, akik közel a nyugdíjhoz már nem vállalják az ezzel járó kockázatokat. Bár az alább összeállítás közel sem teljes, általa beleshetünk a színészek zsebébe. Az is kiderül belőle, hogy ahány színház, annyi szokás. Magyar Nemzet; Cím: Amiből művészet megélni; Szerző: Hanthy Kinga; Dátum: 1997/09/27

[Példa 8] (Szakasz Variánsok - alakváltozatok):
A másik ilyen kardinális kérdés, amivel mindenki foglalkozott, a gazdasági összeférhetetlenség kérdése. Mint tudjuk, itt voltak a legszélesebbek a nézetkülönbségek, és leginkább itt szóródnak a vélemények. Nem ismételve meg a különböző változatokat, az a véleményem, hogy minden változat mellett lehet felhozni racionális érveket; a mellett is, hogy valamennyi társaság vezetőit, tisztségviselőit összeférhetetlennek nyilvánítsuk a parlamenti képviselőséggel, másrészt a mellett is, hogy valamennyit összeférhetőnek tekintjük; és az egykori MDF alternatív javaslata is, hogy vagy mindegyiket kizárjuk, vagy mindegyiket beengedjük a parlamentbe, értékelhető a véleményem szerint. E döntésnek a bonyolultságát egyrészt ez okozza, másrészt pedig az is, hogy igazából hasznosítható és egyértelmű nemzetközi útmutatásokat nem kapunk, mert hiszen ahány ország, annyi szokás, annyiféleképpen szabályozza a képviselők összeférhetetlenségét ebből a szempontból.Országgyűlési Napló; Szerző: DR. EGERSZEGI LÁSZLÓ , a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka :; Dátum: 1996/03/26

[Példa 9] (Szakasz Variánsok - alakváltozatok):
A népben, nemzetben és zenében gondolkodó muzsikusok fesztiválját hajnalig tartó táncház zárja, olyan rangos előadókkal, mint a Kalamajka, a Tükrös, a Méta, Dresch Mihály együttese, a Pannónia Klezmer Band és a Zurgó együttes. Ahány táncház, annyi szokás, de egy biztos: a parasztzenétől a world musicig mindenki megkapja a magáét.Magyar Narancs; Cím: folkfesztivál - Gyökerek; Dátum: 2001/15/03

[Példa 10] (Szakasz Variánsok - alakváltozatok):
- Tudomásom szerint a régióban minden iskola tartja az augusztus 29-i tanévkezdést - mondja Ember Sándor, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának igazgatója, aki a közelmúltban vett részt egy három megye pedagógusait érintő értekezleten. - Ugyanakkor az évnyitó ünnepségek rendjét nem szabályozza semmilyen rendelet, csupán a hagyomány. Ahány iskola, annyi szokás. Felekezeti iskola lévén, mi - szokásainkhoz híven - tanévnyitó istentiszteletet tartunk az első tanítási napon, tehát augusztus 29-én reggel a Nagytemplomban. Ez az ünnepélyes alkalom egyben az elsősök fogadalomtételét, iskolai polgárrá avatását is jelenti. Van azonban olyan intézmény, ahol egyszerű köszöntéssel intézik el az évnyitót, de olyan is akad, ahol már az előző napokban vagy hét végén tartanak ünnepséget. Hajdú-Bihari Napló; Cím: A hagyomány is szabályozza a tanévkezdést; Dátum: 2001/08/23

[Példa 11] (Szakasz Variánsok - komponensek cseréje):
Ahány határszakasz, annyi szokás. Röszkét például a cigarettafutárok vették célba. Márkus András őrnagy, a vám - és pénzügyőrség Csongrád és Békés megyei parancsnokhelyettese arról számolt be lapunknak, hogy több magyar utast ismernek, akik rendszeresen átruccannak a határon, de csak a jugoszláv vámmentes shopig visz az útjuk. Itt megveszik a legálisan behozható két és fél karton cigarettát - legkapósabb a Rodeo és a Partner -, majd idehaza villámgyorsan túladnak rajta. A vámosok által cigarettafutárnak elkeresztelt árusok legtöbbször már a szegedi piacon megszabadulnak portékájuktól. Az alkalmi árusok 60 forintért jutottak egy doboz cigarettához, amelyet általában 90 forintért adnak el a Rodeo-kedvelőknek. Népszava; Cím: Jó üzlet a határ menti ingázás; Dátum: 1998/08/28



További példák keresése a korpuszban#

A Magyar Nemzeti Szövegtárban http://corpus.nytud.hu/mnsz további szövegpéldákat kereshet.


Az összes közmondás listája

Add new attachment

Only authorized users are allowed to upload new attachments.
«