At line 130 changed one line |
[Példa 1 | #1] (Szakasz [Közmondás | Schuster bleib bei deinen Leisten#Sprichwort]): \\ |
[Példa 1 | #1] (Szakasz [Közmondás | Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez#Sprichwort]): \\ |
At line 132 changed one line |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
A változatosságra mindenkinek szüksége van, ezt érezték meg idén a szervezők, akiket egyszerűen Sántha Attilának hívtak. ( Persze az idei tábort egészen egyedül ő se tudta volna végigcsinálni, szükség volt néhány segítő kézre, és ránk, akik e kezeket mindig megfelelő módon követtük figyelemmel. ) A tábor első napja egybeesett Szent István ünnepével, a második 24 órára már egy teljesen szokványos és hétköznapi csütörtökön került sor, a madarasi pénteket pedig - ahogy illik - egy közgyűléssel és focimeccsel, illetve hétvégi pálinkakóstolással egybekötött szombat követte, amelynek vége fele a táncparkett ördögei is bizonyságot adhattak tudásukról és mozgáshiányukról. Értékeltem, hogy a tábor első két napján inkább az irodalomtörténeti előadások határozták meg időnket, és elménket egy tudományosabb légkörbe vonták, hogy a rendezvény második felében már a líraibb, illetve hargitaibb hangok uralják a levegőt. Az idei Zetelaka szervezői ismerték a közmondást: __ha nem megy a hegy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez__; és ezt kétszer is figyelembe vették. Folytatás az I. oldalról Először, amikor nem feledkeztek meg arról, hogy az erdélyi magyar írók, költők előbb-utóbb kifáradnak, nem tudnak az előadásokra koncentrálni, ezért sokkal jobb, ha engedik őket a Kék Lagúna teraszán üldögélni, ahonnan egész jól látszik a zetelaki fő-mellékút, amely kísértetiesen emlékeztet a mai irodalom autósztrádájára. A Kék Lagúna terasza ugyanis igencsak közel van a Kék Lagúna éttermi részéhez, ahol a szerző tábor ideje alatt reggeliz, ebédel, vacsoráz, és egyébként isz. Ezért lett itt performance és szombat délelőtti felolvasás, péntek esti elmaradt filmvetítés, szombat esti KILL, tánc, és meleg ingyen sör. %%tip-Forrás Régió: erdélyi; Stílusréteg: szépirodalom; Cím: A Kék Lagúna és más történetek; Szerző: Karácsonyi Zsolt/% |
At line 136 changed one line |
[Példa 2 | #2 ] (Szakasz [Jelentés(ek) | Schuster bleib bei deinen Leisten#Bedeutung(en)]): \\ |
[Példa 2 | #2 ] (Szakasz [Jelentés(ek) | Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez#Bedeutung(en)]): \\ |
At line 138 changed one line |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
Azonnal felajánlotta, hogy Salamon térjen vissza a sporttelepre, s garanciát vállalt, hogy személyesen gondozza és eteti, ám a követeknek nem volt meghatalmazásuk efféle egyezmény aláírására. Pracli Joe szíves meghívását az Adonis Klubba Liu Sao-pi a legudvariasabb formában visszautasította, hivatkozva a tröszt elnök-vezérigazgatója, a tajvani nagybácsi legszigorúbb ukázára, melynek értelmében a sporttelep ügyeiről még csak tárgyalni sem szabad. Ezzel kész, punktum, az ügy be van fejezve. Mindazonáltal a fehér zászlós követek fejedelmi ajándékkal távozhattak; mindnyájan kaptak két futballkaput. Mint azt mondani szokás: __ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez__. Vagyis Pracli Joe maga kerekedett fel hűséges vezérkari főnöke és szaktanácsadója társaságában, hogy változást eszközöljön ki a frontvonalak megmerevedésének kérdésében. A biztonság kedvéért magukkal vitték tolmácsnak a budapesti tudományegyetem sinológiai tanszékvezetőjét, Szabolcska Mihályt. Semmelweis Ignác ugyan folyékonyan beszélt hat kínai nyelvjárást, ám a tárgyalásokra kívánt koncentrálni, nem a tolmácsolásra vesztegetni a drága időt. %%tip-Forrás Digitális Irodalmi Akadémia; Cím: Pracli Joe az óriástörpék országában; Szerző: Gyurkó László; Dátum: 1997 |
/% |
At line 142 changed one line |
[Példa 3 | #3 ] (Szakasz [Jelentés(ek) | Schuster bleib bei deinen Leisten#Bedeutung(en)]): \\ |
[Példa 3 | #3 ] (Szakasz [Jelentés(ek) | Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez#Bedeutung(en)]): \\ |
At line 144 changed one line |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
Momcilo Krajisnik, a boszniai hármas elnökség szerb tagja kompromisszumos megoldást ajánlott fel a háborús bűnök felderítésével foglalkozó hágai nemzetközi bíróságnak: küldjék el vizsgálóbíráikat Paléba, és ott hallgassák ki Radovan Karadzsicsot. Vagyis, ahogyan Krajisnik értelmezi a régi szólást: __ha a hegy – értsd: Karadzsics – nem megy Mohamedhez, menjen Mohamed, azaz a bíróság a hegyhez__. %%tip-Forrás Magyar Hírlap 1997/08/1., 2/% |
At line 148 changed one line |
[Példa 4 | #4 ] (Szakasz [Jelentés(ek) | Schuster bleib bei deinen Leisten#Bedeutung(en)]): \\ |
[Példa 4 | #4 ] (Szakasz [Jelentés(ek) | Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez#Bedeutung(en)]): \\ |
At line 150 changed one line |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
– A kisebb civilszervezeteknek nincs alkalmuk, lehetőségük, pénzük sajtótájékoztató szervezésére, viszont olykor szívesen hírt adnának magukról, kezdeményezéseikről, akcióikról. Mi a teendőjük? |
– Az újságíró csak úgy értesülhet a civilek kezdeményezéseiről, ha azok tájékoztatják őket, s ugye, __ha Mohamed nem megy a hegyhez…__ %%tip-Forrás Magyar Hírlap 1997/04/17., KURÁZSI C. ROVAT /% |
At line 154 changed one line |
[Példa 5 | #5 ] (Szakasz [Sajátos használat | Schuster bleib bei deinen Leisten#Gebrauchsbesonderheit(en)]): \\ |
[Példa 5 | #5 ] (Szakasz [Sajátos használat | Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez#Gebrauchsbesonderheit(en)]): \\ |
At line 156 changed one line |
~[...~]Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
Apám helyére lépve bandukolok, vánszorgok, támolygok tovább. Szorongatom a.... Mit is? Én már nem ismerem a titkot, nem hallottam, ki a címzett. Nem kérdezősködöm, nehogy megneszeljék, __nem a hegy megy Mohamedhez__, csak egy elkóborolt dervis tévelyeg prófétája nyomain. Fejem magasra tartom, hogy senki se eszméljen rá: nem ismerem se a célt, se az irányt. Megérkeztem, ahol megállok. Lábbelik lázadása Hivatalos vagyok.%%tip-Forrás Digitális Irodalmi Akadémia; Cím: A vonakodó cethal; Szerző: Rába György; Dátum: 1998 /% |
At line 160 changed one line |
[Példa 6 | #6 ] (Szakasz [Sajátos használat | Schuster bleib bei deinen Leisten#Gebrauchsbesonderheit(en)]): \\ |
[Példa 6 | #6 ] (Szakasz [Sajátos használat | Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez#Gebrauchsbesonderheit(en)]): \\ |
At line 162 changed one line |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
Csend az sok volt, ránk is szakadt Törtük meg, hogy nem sok maradt - Ki kiabál arra lenn? Ki? - Ne aludjon ott fenn senki! Ha egyszer a buli lenn megy __Jöjjön Mohamedhez a hegy!__ Jöttek is le lányok nagyon Ez legális, ki is hagyom Legális a lejövetel Törvénysértést nem követ el Kicsi még az mind a három 17 volt most a nyáron %%tip-Forrás Index Fórum; Szerző: ParaSpirit; Dátum: 1998/11/08 /% |
At line 168 changed one line |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
Hatalmas érdeklődés előzi meg Temesváron az április 15-ei jelöltállító RMDSZ-küldöttgyűlést. __A " hegy megy Mohamedhez__ ", vagyis az RMDSZ keresi fel a választókat stratégia, úgy tűnik, megmozgatta a passzívnak, közömbösnek, túlzottan pragmatikusnak kikiáltott bánsági magyar választókat. %%tip-Forrás Régió: erdélyi; Stílusréteg: sajtó; Forrás: Romániai Magyar Szó; Cím: Kulisszák mögötti küzdelem a tanácsosi székekért; Szerző: ( E-mailen ); Dátum: 2000/15/04/% |
At line 174 changed one line |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
Végül is, egy politikus, ma úgy tűnik, két fő tevékenységet űz: elutazik és utána hazautazik. E két tevékenység között megnyit, bezár, tájékoztat, tárgyal, ígér, visszautasít, aláhúz, nyomatékosít, reagál - szóval keményen dolgozik. De a lényeg mégis csak utazáson van. Elvégre, __ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamednek kell elzarándokolnia a hegyhez__. Kis hazánkban ugyan csuda sok a próféta, tehát nyugodtan jöhetnének ide a hegyek - mondjuk Svájcból vagy éppen Chiléből -, ám a mi prófétáink szeretnek maguk a dolgok végére járni. Márpedig napjainkban nincs olyan nagy csinnadratta egy-egy miniszteri, miniszterelnöki vagy akár államfői vizitációkor mint hajdanán. Amikor még abból állt az esti Híradó, hogy, teszem azt, Edward Gierek baráti látogatásra Budapestre érkezett: mire mindenkit végigcsókolt, jöhettek a sporthírek. Most akkor lesz hír mindebből, ha kiderül, hogy az illetékesek félig üresre utazták az államkasszát, ráadásul egyesek nem is a Malévot használták! %%tip-Forrás Dunántúli Napló; Cím: Méhes Károly kommentárja; Dátum: 2001/01/12 /% |
At line 180 changed one line |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
Közismert optimizmusom ellenére az első hetek után ismét defetistává lettem s állandóan sürgettem a Consiliul Dirigenttel való értekezésünket, hiszen Pesttől még annyit se várhattunk, mint saját magunktól, akik közt egy alkalommal, még talán december elseje előtt, felvetődött az az ötlet, hogy talán sikerülni fog a Romániához való átcsatolásunkat önálló erdélyi köztársaság kikiáltásával megakadályozni. Valamelyikünk, talán éppen Vincze Sándor, egy délután megkérdezte telefonon Budapestet s Károlyi Mihály megbizásából, ha jól emlékszem Biró Lajos válaszolta, hogy tegyünk azt, amit jónak látunk, hisz mi jobban ismerjük a viszonyokat. Ezzel szemben napról napra láttuk, hogy működési körünk a semmivé zsugorodik... A defetisták kezdtek szaporodni s ekkor indítványoztam egy nyílt ülésen, hogy ha már a hegy nem jön Mohamedhez, hát akkor menjünk mi el Szebenbe... Apáthy hallani sem akart róla, mert ő egy pillanatig sem veszítette el abbeli reményét, hogy mindez csak átmenet: a fegyverszüneti szerződés szabályai a nemzetközi becsület védelme alatt állanak, következésképp őt nem érdekli a nagyszebeni Consiliul Dirigent. Hiszen a francia összekötőtiszt is, mint az antant nagyvezérkarának megbizottja lázadóknak minősítette a rendzavarókat, akik a magyar imperium ellen kezet mertek emelni. Január 13-án gyengélkedett Apáthy. Helyetteséül a város és vármegye kormánybiztosát Grandpieret sikerült behozni, akit már előre megdolgoztam a szebeni tervnek. %%tip-Forrás Régió: erdélyi; Stílusréteg: sajtó; Forrás: Romániai Magyar Szó; Cím: Kertész Jenő : A tíz év előtti Erdély napjai ( 12. rész ); Dátum: 1998/04/12 /% |
At line 184 removed 41 lines |
[Példa 10 | #10 ] (Szakasz [Variánsok - alakváltozatok | Schuster bleib bei deinen Leisten#Formvarianten]): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
/% |
\\ |
|
[Példa 11 | #11 ] (Szakasz [Variánsok - komponensek cseréje | Schuster bleib bei deinen Leisten#Ersetzung von Komponenten]): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
% |
/% |
\\ |
|
[Példa 12 | #12 ] (Szakasz [Variánsok - komponensek cseréje | Schuster bleib bei deinen Leisten#Ersetzung von Komponenten]): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
/% |
\\ |
|
[Példa 13 | #13 ] (Szakasz [Variánsok - komponensek cseréje | Schuster bleib bei deinen Leisten#Ersetzung von Komponenten]): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
/% |
\\ |
|
[Példa 14 | #14 ] (Szakasz [Variánsok - komponensek cseréje | Schuster bleib bei deinen Leisten#Ersetzung von Komponenten]): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
/% |
\\ |
|
[Példa 15 | #15 ] (Szakasz [Variánsok - komponensek cseréje | Schuster bleib bei deinen Leisten#Ersetzung von Komponenten]): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
/% |
\\ |
|
[Példa 16 | #16 ] (Szakasz [Variánsok - komponensek cseréje| Schuster bleib bei deinen Leisten#Ersetzung von Komponenten]): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
/% |
At line 226 removed 43 lines |
|
[Példa 17 | #17 ] (Szakasz [Variánsok - komponensek cseréje | Schuster bleib bei deinen Leisten#Ersetzung von Komponenten]): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
/% |
\\ |
|
[Példa 18 | #18 ] (Szakasz [Variánsok - komponensek cseréje | Schuster bleib bei deinen Leisten#Ersetzung von Komponenten]): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
/% |
\\ |
|
[Példa 19 | #19 ] (Szakasz [Variánsok - komponensek cseréje | Schuster bleib bei deinen Leisten#Ersetzung von Komponenten]): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
/% |
----- |
|
[Példa 20 | #20 ] (Szakasz [Tipikus használat a szövegben | Schuster bleib bei deinen Leisten#Typische Verwendung im Text]): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
/% |
\\ |
|
[Példa 21 | #21 ] (Szakasz [Tipikus használat a szövegben | Schuster bleib bei deinen Leisten#Typische Verwendung im Text]): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
/% |
----- |
|
[Példa 22 | #22 ] (Szabad példa): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
|
/% |
\\ |
|
[Példa 23 | #23 ] (Szabad példa): \\ |
%%quote |
Belegtext Belegtext __hervorgehobenes Stichwort__ Belegtext %%tip-Forrás Belegquelle /% |
/% |
\\ |