Az Endeavour űrrepülőgép személyzete hétfőn személyesen is üdvözölhette a nemzetközi űrállomáson tartózkodókat. A két szerkezetet még szombaton összekapcsolták, de – az „előbb a munka, aztán a szórakozás” elv jegyében – az űrrepülőgép asztronautái a hét végén előbb a magukkal vitt robotkar felszerelésével foglalatoskodtak, és csak hétfőn jött el az ideje annak, hogy kiegyenlítsék a nyomást a két utastérben, és felnyissák a keskeny összekötő folyosóhoz csatlakozó zsilipkamra ajtaját.Magyar Hírlap 2001/04/24

Négy évtizedes lelkipásztorkodásom alatt Isten segedelmével sikerült olyan életrendet kialakítanom, mely hivatásomhoz a legméltóbb, s természetemnek a legmegfelelőbb. A rendszerességet már kisdiák koromban is kedveltem, s ezzel sikerült is megnyernem oktatóim jóindulatát. Velem sosem fordult elő, ami szegény öcsémmel nemegyszer megesett, hogy otthon feledjem valamelyik füzetemet vagy tankönyvemet, nem is szólva arról, hogy esetleg ne jusson időm házi feladataim elkészítésére. Hamar megtanultam becsülni a bölcs elvet, hogy előbb a munka, aztán a pihenés, s ennek megfelelően ebéd után mindig a leckéimet készítettem el először, s csak azután gondoltam arra, hogy olvasással vagy egyéb üdvös szórakozással üdítsem fel elfáradt lelkemet és testemet. Digitális Irodalmi Akadémia; Cím: A halál árnyéka - Bűnösök - Csütörtök - Halálugrás; Szerző: Gyurkó László; Dátum: 1982

Amikor mindig volt almástészta a kredencben, vagy legalábbis valami aprósütemény, játéknak vettük a hirtelen divatba jött fatalpu szandálokat. Memus almásbélesei! Az illatuk örökre beköltözött a kredencbe, ma is ha kinyitod, az ajtó öregesen roppan, a törékeny holmi megpendül, mint ijedt báránykák az akolban, mikor benéz a farkas, az én gyermeki emlékezetem, mely oly boldogan játssza, hogy bentről egyetlen illedelmes fuvallatával leteríti a múlt vadásza. Azé a koré. Az övék. A tilalom idejéből való. Még ma is van, mikor hirtelen úgy érzem, hogy egyszer csak hazajönnek, rámszólnak s újra átvesznek mindent, s én visszatérhetnék gyermeknek. Hiszen addig folyton játszottunk valamit: építőkockáztunk, römiztünk, feketepétereztünk, én sürgettem, fújtam a leglelkesebben, hogy ugyan játsszunk valamit, aztán de hamar eltűntem onnan magam is. Jobb híján, magányos, érzékeny kamasznak, akinek mindent a fejébe tömtek már s most fanyalogva megállapítja, hogy látszat szerint lehet, hogy a világ inkább szódavizes, vidéki, fröccsös vasárnap délután, de ha objektíve is ilyen volna, akkor még többen éreznék lehangolónak s amolyan bús Leopardi-képpel, képességekkel unatkoznának, vagy haldokolnának benne. Központi és úgyszólván örök témám felbukkanásának vagyunk tanúi. Az engedelmesen elsajátított és megértett elvekkel szemben állított - horribile dictu! - feltétel ez, vagy csupán illedelmes kérdés: mikor kell hát élvezni az életet? Rajtam fogtak az összes nevelési kikötések, buzdítások, tilalmak, de szerencsére nem bírtak, végül se, a józan eszemmel. Ennek az előbb a munka, aztán az élvezet elvnek ugyanis én is bedőltem. Kiké is ez az erkölcs? A derék becsületes embereké, a Grál-lovagoké, Szent Antaloké. De jön egy ellenkező szempont, vagy gyakorlat s akkor már a lustáké, butáké, balekeké, primitíveké, négereké lesz s a Grál-lovagok, Szent Antalok jönnek rá hirtelen, hogy nem kell úgy hajtani magunkat, ha megvan a napi banánunk, inkább kicsit heverészni az árnyékban, élvezni a kék eget, álmodozni, költeni, mint hogy a robottal sanyargassuk magunkat; jöttem rá én is, mert mire a kötelességem teljesítem, semmire sem marad időm, erőm és/vagy/és kedvem. Egy napon belül s lassan egy életen belül is megmutatkozott ez az aránytalanság, mely a becsapottság érzetét támasztotta bennem.Digitális Irodalmi Akadémia; Cím: A képzeletbeli ásatás; Szerző: Lászlóffy Aladár; Dátum: 1986